Máltára szó szerint véletlenül kerültem. Sosem vágytam oda, mindig egyfajta „futottak még” kategóriának gondoltam a nyaralási helyszínek között. Mígnem a véletlen úgy hozta, hogy egy dobozból ezt sorsoltuk ki úti célként – és bevallom, azonnal beleszerettünk. Hogy hogyan lett a véletlenből egy izgalmas nyaralás és ez a honlap? Olvass tovább!
Málta a dobozból
Van egy dobozunk a feleségemmel, amibe olyan úti célokat dobálunk bele, ahová szeretnénk elmenni. Aztán amikor utazásra kerül a sor, akkor jól megrázzuk a dobozt, csukott szemmel belenyúlunk, és kihúzzuk azt a szerencsés helyszínt, amit legközelebb meglátogatunk.
Málta egyikünknek sem volt a nagy álma, de amolyan egyszer jó lenne azért megnézni felkiáltással valahogy mégis belekerült a dobozba. És nem csak bele, de kora tavasszal ki is került onnan. Májusban volt egy szabad hetünk, akkorra terveztünk egy emlékezetes utazást, és mondhatom, volt ám meglepődés, amikor Málta jött ki szerencsés nyertesként a dobozból.

De hát nem volt mit tenni, ha már így alakult, akkor megszerveztük az utazást. Egészen jó áron tudtunk repülőjegyet és szállást is foglalni, így hátunkra kaptuk a cuccainkat és nekiindultunk a mediterrán szigetnek.
A május egy nagyon jó döntés volt
Talán az olcsó szállás és repülőjegy is összefüggött az utazásunk időpontjával. Mivel nem vágytunk különösebben fürdésre vagy bármilyen, csak nyáron végezhető tevékenységre, ezért nem problémáztunk azon, hogy nem főszezonban, hanem májusban mentünk.
Hát ennél jobb döntést sosem hozhattunk volna! Sőt, ha az a kérdésed, hogy mikor érdemes Máltára utazni, akkor a májust abszolút ki tudom emelni. Az otthoni tavaszi kabátos idő után isteni volt a kellemesen meleg máltai napsütés. Az idő végig tökéletes volt – sosem túl meleg akár egy városnézéshez, éjszaka pedig tökéletesen hűvös az alváshoz. Eszünkbe sem jutott egy pólónál több ruhát felvenni vagy az idő miatt panaszkodni.
És a tenger? Még fürödni is tudtunk. Bár minden év időjárása más és más, és nem feltétlenül lehet általánosítani, de többször meglátogattuk a gyönyörű Golden Bayt és Riviera Beachet (lehet valami nem tökéletes ilyen névvel?), és meg is mártóztunk a kellemes tengerben.

Életünk egyik legolcsóbb nyaralása
Ez a máltai egy hét életünk egyik legolcsóbb, leginkább budget nyaralása volt. És nem azért mert takarékoskodtunk, hanem mert Málta nem drága, és a május – ahogy írtam – még messze nem a főszezon, ami azért mindenhol egy kicsit a turisták lehúzásáról szól.
Már a repülőtéren sikerült beszereznünk egy egy hetes buszjegyet mindössze 25 Euróért, ami a sziget teljes területére, minden buszjáratra korlátlanul érvényes volt. És habár Málta tömegközlekedése bizonyos szempontból hagy kívánnivalót maga után, egyvalami biztos: mindenhová el tudsz jutni busszal. Vallettából a fővárosból pedig gyakorlatilag átszállás nélkül, egy órán belül. Soha egyetlen percig nem éreztük problémának, hogy nem béreltünk autót, sőt! Így sem a parkolással nem kellett bajlódni, sem egy pohár sör vagy cider nem okozott problémát.
És a sziget egésze sem drága. Teljesen elfogadható árak fogadtak az éttermekben, a boltokban vagy akár a turisztikai látnivalóknál, miközben például a strandolás a homokos tengerpartokon ingyenes volt.

Bejártuk Tolnát-Baranyát
Az egy hét alatt pedig bejártuk Tolnát és Baranyát – akarom mondani Máltát és Gozót. Mert ez a két lakott sziget neve, és közben még a gyönyörű Cominora – a harmadik nagy szigetre – is eljutottunk.
Volt időnk shoppingolni, Valletta ódon utcáin sétálni, halpiacot látogatni, homokos tengerparton napozni és fürdeni, Málta szigetének látnivalóit – köztük a Ħal Tarxien kőkorszaki lelőhelyet – is bejárni, és Gozo szigetét is meglátogatni. Na meg a híres kék lagúnát, ami az ország egyik legnevezetesebb és leggyönyörűbb természeti látnivalója.

Az emlékeinket megörökítendő pedig felkerült Az út ízei honlapok közé Málta is, ahol saját tapasztalatainkat, tippjeinket fogjuk megosztani veled, hogy a lehető legtöbbet vedd ki a máltai nyaralásodból.
Csak ajánlani tudom!
Számunkra hihetetlenül pozitív „csalódás” volt Málta. Gyönyörű, tele természeti és épített szépségekkel, jó hangulattal, könnyű és komolyabb kirándulási lehetőségekkel. Lehet a marketingje nem annyira jó, ezért elbújik valahol a talán egyszer utazási listán másoknál is, futottak még úti célok között.
De ne gondold, hogy Málta csak egy hely a sok közül. Könnyen megközelíthető, olcsó, tökéletes nyaralóhely akár egyedül, akár párosban vagy gyerekekkel is. Tedd fel a bakancslistádra, és látogasd meg minél hamarabb! Bele fogsz szeretni, és újra vissza akarsz majd térni!